TORRES DÁNIEL

Arany 10. Már írtam róla, itt készülnek a megasztárok az ilyen-olyan fellépéseikre. Danival is ide beszéltük meg a találkozót, egy ének- és egy táncóra közé.

Itt tudtam meg, h Pápai Jocó lett a hatodik vigaszágas, hiszen ott énekelt velük. Még mielőtt elvonultunk volna Danival, odamentem hozzá, és kifejeztem őszinte örömömet, hogy kapott még egy lehetőséget, nagyon meghatottnak látszott, amikor erről beszélt. Aztán Dani után néztem, hol kódorog az a gyerek?! Hát nem ott capoeirázik a terem közepén?! Talán Palcsó Tamással mívelték a mozgáskultúrát, igen nagy kedvvel. Elnéztem egy ideig, érdekes volt, és szép, ilyen közelről még nem láttam ilyet... Aztán lerángattam a büfébe.

   -Elnéztelek az előbb, ahogy ott harcoltál, táncoltál, mozogtál, vagy nem is tudom, mit csináltál, és azon gondolkodtam, hogy ennek vajon van köze Ecuadorhoz, illetve a származásodhoz?

-Ahhoz nincs, de tágabb értelemben Latin-Amerikához van, hiszen ez brazil sport. Az sincs messze, és nem is tudom, miért, de Ecuadorban ez nem dívik.

   - Na jó, akkor csak úgy, simán, mesélj róla, már Ecuadorról, úgy értem. Hogy kerültél oda?

-Apám itt tanult a műegyetemen, és így ismerte meg anyámat. Amire a legjobban emlékszem, azok a nagyszüleim, akiket imádok. Ők az alföldön laktak, konstans huszonöt-harminc fok meleg, százszázalékos páratartalom, facsarni lehet a levegőből a vizet. Az európai emberek többsége azt mondja, hogy nem tudna ott élni, kibírhatatlannak tartják, nekem, megmondom őszintén, nagyon hiányzik. Nagyon megmaradt bennem az úgynevezett toldo, ez egy fátyol, egy lepel, amivel az alvó embert védik a szúnyogoktól. Ez biztonságérzetet ad, de ugyanakkor nem fojt meg. Én imádtam ott lenni, annak ellenére, hogy maga a város úgy néz ki, mint egy atomrobbanás után éppen hogy felépülő település. Az emberek mégis vidámak, iszonyatos nagy a zaj és a forgalom, de szép lassan fejlődget azért a város. Nagypapámnak volt a közelben földje, ahová sokat kijártunk, ültetett narancsot, kakaót, kávét, ananászt, imádtam ilyeneket enni.

   - Azért nagyon kemény, hogy úgy szedted kint az ananászt, mint ahogy magyar testvéreink a répát húzogatják ki a földből, neked azért ez nyilván sokkal kevésbé egzotikus.

- Sokszor már majd megőrülök, hogy egyek egy jóízű ananászt. Amit itt kapni lehet, az kicsi, vacak és nagyon drága. Nagyapámmal sokat járkáltunk mindenfelé, a tengerpartra is, apámmal meg a hegyekbe, ő hivatásos hegymászó. Nagyon jól csinálja, és elég jó neve is van az ecuadori hegymászók körében. Hatalmas hegyek vannak abban az országban, ott van például a Chimborazo, ami 6310 méteres...

    - Na ez már mindenkinek a csimborasszója! :) (Elnézést, de ezt nem hagyhattam ki...)

- ...és ott van még a Cotopaxi, amire azt mondják, hogy a világ legmagasabb vulkánja, 5897 méteres. A Cotopaxi egy kecsua szó, és talán azt jelenti: a fény hegye. Apám egyábként nem sziklamászó, hanem magashegyi mászó, a kettő között nagy különbség van, az előbbit inkább én szeretem. Nem szeretek éjfélkor elindulni, és nyolc órát kutyagolni a sötétben, sokkal inkább egy órát mászni, de nagyobb, koncentráltabb erőkifejtéssel. Persze a magashegyi mászáshoz is sok erő kell, de ott elsősorban önmagad legyőzése a nehéz, mert minden lépés után azt kívánja az ember, hogy hagyjuk már abba, és menjünk haza. Ezt a fajta "szenvedést" én nem szeretem.

    -Kétségkívül látványosabb és élvezetesebb  is a sziklamászás. Űzöd ezt a sportot mostanában is?

-Nem, bár egyszer-kétszer elmentem, de nem találtam meg azt a társaságot, úgyhogy inkább elmentem capoeirázni. Kétezer nyarán indult el Magyarországon ez a sport, én már akkor augusztusban elkezdtem csinálni, azóta is űzöm.

   - Milyen szinten állsz? Itt is övek vannak, mint a karate különböző ágaiban?

- Igen, vannak övek, én kétszer mentem el vizsgázni, így most fehét-narancs övem van. Azok között vagyok, akik a legrégebb óta űzik ezt a sportot itthon.

   -Menjünk még egy kicsit vissza a gyökerekhez. Ha éppen nem a nagyapáddal, a toldo alatt, vagy a hegyekben lógtál, akkor hol laktatok?

- Quito mellett, Sangolquiban laktunk, ez olyan, mint Fót Budapesthez képest. Ami nagyon jellemző Quitóra, hogy sok a földrengés. Elég gyakran előfordul, egy négyes erősségűre már rá sem hederítenek az emberek. A házakat úgy építik, hogy rengésbiztosak legyenek, hetes körül már gond lehet, addig bírják.

  -Miért költöztetek Magyarországra?

- Semmi extra, egyszerűen elváltak a szüleim. A nagymamámhoz költöztünk, ahol jelenleg is lakom, teljesen átlagos sztori. Egyáltalában nem viselt meg a dolog, akkor még fel sem fogtam, hogy mi történt.

   - Akkor pont elsős voltál, nem volt nagy váltás, hiszen iskolakezdésre kerültél ide...

- Így van, össze is barátkoztam hamar több emberrel, az általánosban ismertem meg két olyan barátomat is, akik most is nagyon közel állnak hozzám. Ők voltak azok is, akikkel megalapítottam az első zenekaromat.

    - A zene mikortól kapott teret az életedben?

- Mindig is nagyon szerettem, hiszen apám folyton gitározott. Ő nagyon nagy figura, atom... Nagyon jó fej, extrovertált, társasági ember, olyan aki annak ellenére, hogy nagyon kedves, mégis tiszteletet parancsol maga körül. Minden évben találkozunk, mert nyaranként kijárok hozzá. Rengeteg utat szervez, kiállít, és az utakra én el szoktam kísérni, merthogy nekem ez szakmába vágó: idegenvezetőként érettségiztem, felsőfokú idegenforgalmi szakmenedzser képesítést szereztem, és jövőre rámegyek a diplomára is.

   - Onnan indultunk, hogy apu gitározott...

- Elsős voltam az általánosban, Rapülőket, meg ilyeneket hallgattunk, és évek múltán egyszer csak bejött a Guns 'n' Roses... A Terminátor 2 betétdala volt a You Could Be Mine, amin teljesen ledöbbentem, nem hittem el, hogy ilyen zene van, és azonnal Guns-buzi lettem. És ha Guns, akkor gitározzunk! Varga Róbert zenésznél tanultam két évig egy olyan akusztikus gitáron, amit tizenkét éves koromban kaptam, azóta nyüstöltem. Aztán amikor komolyan elkezdtünk azzal foglalkozni, hogy zenekart alapítsunk, talán hetedikes lehettem, akkor kaptam egy elektromos gitárt is. Onnantól kezdve mindent eljátszottam, amit csak tudtam, így jutottam el sok más zenészhez, akkoriban kezdődött a punk korszakom. Hetedikes vagy nyolcadikos lehettem, és kőkemény... Amolyan otthonlakós, kényelmes punk voltam, nem kéregettem, nem ittam le magam mattrészegre mindennap, nem csöveztem, csak a haverokkal elmászkáltunk egy csomó helyre, gyárépületekhez, és ott játszottunk. Aztán jött az idegenforgalmi szakközép, ott az első évben egyáltalán nem zenéltünk, dobtuk ezt  a témát, csak másodikban jött elő újra. Balázzsal és Ádámmal megalapítottuk az Adenomát, ez a szó csak annyit tesz, hogy jóindulatú daganat. Ezzel a bandával azért már tettünk le valamit az asztalra, koncerteztünk Tapolcán, a Fazekasban sulibulikon, felléptünk a József-városi Klubban. Ez végig ment a gimi alatt, és közben saját pénzből összedobtunk egy nyolc- vagy kilencszámos CD-t, ezek saját számok voltak, amiket együtt írtunk Balázzsal.

   - Az eddig látottakból ítélve, amit a válogatáson, iletve az elődöntőben énekeltél-játszottál, az ecuadori származásod, na meg a szemöldököd alapján azt gondolná az emberm hogy reggeltől estig kizárólag spanyol nyelvű, nagyon latin, nagyon temperamentumos, nagyon érzelmes dalokat játszol. Ehhez képest?

- Áááh! Én mindig rockernek tartottam magam, azt imádom. A latin úgy jött, hogy amikor Ádám elment Angliába, és ezért vége lett az Adenomának, akkor ott álltam, hogy a francba, most valamit kéne csinálni. Egy főiskolai csoporttársam szólt, hogy ismer egy dobost, aki szintén zenekar-alapításon töri a fejét. Találkoztunk, és ő javasolta, hogy milyen jó lenne valami latint nyomni, én meg rábólintottam.

    - Spanyolból te most perfekt vagy?

- Rengeteget felejtettem, de azért ez az egyik anyanyelvem... Egyébként először magyarul tanultam meg, csak utána jött a spanyol.                   Ezzel a bandával aztán nagyon sokat próbáltunk már a főiskola alatt, összehoztunk tizenkét-tizenhárom latin nótát, majd ez a dobos is kiment Angliába... Én ott álltam megfürödve, és akkor jött a Megasztár. Úgy értem, hogy a Megasztár 2, az elsőt én nem néztem. Alapvetően nem nézek tévét.

    - Elvből nem nézed, vagy nincs időd?

- Nem tudom... Kiskoromban rengeteget néztem, de aztán ez egyre csökkent, a főiskola alatt szinte már egyáltalán nem néztem, ha hírekre vágytam, akkor felpattantam az origo.hu-ra, és elolvastam. Egyrész időhiány is, másrészt ezektől az agykiégetős, valóságshow-s műsoroktól hülyét kapok. A filmeket nagyon szeretem, de azokat inkább videón nézem meg, attól is hülyét kapok, amikor reklámokkal megszakítják őket. A Star Wars 4., 5. és 6. részének legfanatikusabb rajongója vagyok, rongyosra néztem ezeket az epizódokat. Ezt a három filmet ha nem láttam legalább kétszázszor, akkor egyszer sem.

    - No és akkor mi volt a motiváció, miért jelentkeztél?

- Mert addig noszogatott egy capoeirás haverom, amíg meguntam, és beadtam a jelentkezést.

   - Semmi olyan elemi, érvényesülési ösztön, hogy a csúcsra törj, hogy megmutasd, semmi ilyen nem volt benned, amikor jelentkeztél, csak untad, hogy csesztetnek?! Fura...

- Persze kisfiú korom óta dédelgetett álom, hogy zenészként befussak. De nem hiszem, hogy ennek az egésznek ekkora népszerűséget kellene adnia. Rengeteg ember van, aki százszor többet tett le az asztalra, és közel nem ennyire ismert vagy elismert. Most rólam sok ember azt mondja, hogy hú, de jól gitározom, pedig egy francot!

    - Túlzónak érzed azt a pozíciót, amibe a megasztárok kerülnek?

- Nem feltétlenül erről van szó, mert amit csinálnak, az nagyon jó, csak nem ez a pozíció járna nekünk, már ha ezt annak lehet nevezni. Az egész túl gyorsan történik, mintha egy rugóra raknák rá az embert, és kilőnék a világűrbe. Szerintem egy jó együttes nem csili-vili miatt lesz jó, hanem azért, mert felmennek a színpadra két gitárral, egy dobbal, és lenyomnak egy k.... jó bulit. Az a baj, hogy Magyarországon vagy elmegy ez ember klubzenésznek, és ötezer forintért játszik egy este iszonyatos füstben, nulla elismertség mellett, vagy csoda történik, mint a Tankcsapda vagy a Zanzibár esetében, és hirtelen kitornyosul a mezőnyből, vagy pedig jelentkezik az ember egy ilyen műsorba, és megpróbálja ott megmutatni, hogy mit tud. Itt kapunk egy iszonyatosan nagy publicitást, amivel viszont nem feltétlenül értek egyet.

   -Jó-jó, ezt értem, de attól még megpróbálhatnád gondatlanul élvezni az előnyeit...

- Nem, mert azt mondják rám, hogy milyen jól zenélek, pedig nálam sokkal jobban zenélnek emberek, akik viszont nem jelentkeztek ebbe a műsorba. Milyen érzés az nekem, hogy azok az emberek, akikre én felnézek, akik iszonyatosan jó zenészek, azok jót röhögnek rajtam, és igazuk van. Én viszont nem írhatom ki a pólómra, nem mondhatom el indenkinek, hogysrácok, igazatok van, én is így gondolom, és ugyanakkor persze nem vagyok a magam ellensége sem. Hát valami ilyen érzelmi paradoxonnal állunk szemben, illetve állok szemben én...

   - És végül csak ott talált a válogatáson az aznapi napsugár, ott ismerted meg a Tóth Gabit. A tévéből is kiválóan látható volt, hogy hamar összehaverkodtatok.

- Balázs nagyon jó barátom, akivel már általános óta nagyon jóban vagyunk, ő mutatott be minket egymásnak, ő már régóta ismerte. De nem csak vele haverkodtam össze, sok más emberrel is dumáltunk, ott volt például Borsos James, aki egy rettentő aranyos ember. Nem csak azt énekelte, amit a tévében bevágtak, hogy taratata-taratatata... (megtekinthető: www.tv2.hu/megasztar/tv/exkluzivvideok/BorsosJames a Metallicából), és haláli jó arc. Az igazi jó élmény az elődöntőre való felkészülés volt.

   -Ne kapkodjunk, maradjunk még egy kicsit. Nem féltél, nem volt benned feszültség, csak haverkodtál, söröztél (ahogy ez látható is volt a tévében is), és énekelgettél?

- Amikor bementem a zsűri elé épnekelni, akkor valami botrányosan be voltam tojva! Mindjárt ott volt ugye a Presser, akire és borzasztóan felnézek. Mondték, hogy nyissam ki a szemem, de nem akartam, próbáltam inkább elképzelni, hogy a haverok ülnek ott. Zenéltem én már sok helyen, sok ember előtt, de valahogy úgy is volt berendezve az az egész, hogy lehetőleg maga alá csináljon az ember, amikor ott áll. A kamerák engem nem feszélyeztek, azok csak gépek, nem érdekeltek különösebben, az csak ott van, és veszi a fényt, ami rólam sugárzik, de az, hogy ott ülnek öten, attól úgy éreztem magam, mint egy kivégzésen, vagy mint egy bírósági tárgyaláson, borzasztó volt.

    - A továbbjutási esélyekről mit gondoltál?

- Abszolút nem foglalkoztam vele, sosem gondolkodtam erről. Én a csesztetésen túl csak azért jelentkeztem, hogy megmutassam, hogy ilyen zene is van, és mert reméltem, hogy majd tetszik az embereknek az, amit én zenélek, egyfajta visszacsatolás miatt. Ez számomra egyáltalában nem volt verseny, ami ez elődöntőre való felkészülésre is nagyon jellemző volt...

   - És még mindig nem ott tartunk! :) Ami számomra nagyon érdekes, iletve nem is az, hiszen abszolúte érthető, hogy a fizimiskád, a származásod, a latinosan ívelő szemöldököd, a neved és nem utolsósorban a kisugárzásod, a zenéd miatt egy pillanat alatt hihetetlen rajongótáborod alakult ki. Egyszer látható voltál a tévében kb. másfél percre, és a fél ország megjegyzett magának. Ez nyilván számodra is érezhető volt. Meglepett?

- Borzasztóan, és én nem is értem, hogy miért történt így. Abszolút nem én voltam az egyik legjobb, és abszolút nem érzem úgy, hogy bármiben is kimagasló lennék. Imádok zenélni, és ha kapok egy gitárt a kezembe, elvonulok egy sarokba, és elpengetgetek magamban sokáig...

    - Talán abban is rejlik a népszerűséged, hogy figura vagy. Mint a mi kis csapatunk siófoki Szandokánja, aki mellesleg késdobáló, mint a "togó-togói hungarikumunk", aki egy afrikai gyöngyszem, mint Dorina, akinek az infantilizmusa tuti hozna egy aranyat a következő olimpián, ha ezt felvennénk a rendezők a sportágak közé. És persze mint én, egy olyan lótenyésztő-szakmunkás, aki egyébként középfokú táncdiplomájával hosszú évekig a kortárs balett világának nívóját emelte (nem röhögni, kecsheeeg!), bármikor megvarr egy ágytakarót, zsonglőrködik, könyvet is ír, énekel, és általában véve a legnagyszerűbb, hibáktól gyakorlatilag teljességgel mentes, ugyanakkor végtelen sokszínű figurája ennek a tőle függetlenül is nagyon szép világnak... Na! Megjöttem... :)  Mielőtt mindenki megorrolna rám, sietek megjegyezni, hogy egyrészt lehet, hogy tévedek, másrészt valószínűleg csak a kiöregedett, fogait hullajtó, vén megasztár keserűsége beszél belőlem. Azt viszont tartom, hogy a karaktered, a latin figurád nagyon sokat segített, és talán fog is a későbbiekben a népszerűség megszerzésében vagy megtartásában.     

- A mostani brigádban azt becsülöm, hogy zenészek. Számomra a Caramel is zenész, ez alatt azt értem, hogy egy zenész tudja, mit csinál, hogy hogyan építse fel a dolgokat, és Caramel bizony pontosan tudja. A dallam, a zene érzékelhető érzelem, mert hiszen érzelmekre épül, én azt nevezem zenésznek, aki ezeket az érzelmeket át tudja adni. Úgy érzem, hogy ebből a gárdából mindenki át tudja adni. 

  - Na jó, akkor nem tartalak tovább vissza, felkészülés, elődöntő, többször belekezdtél, hogy mekkora nagy élmény volt neked ez az időszak...

- Hatalmas élmény volt! Nagyon jó brigád gyűlt össze, nem tudok olyan embert mondani mondani, akivel ne lettünk volna jóban. Írmagja sem volt jelen a versengésnek vagy az irigységnek, csak összegyűltünk és zenélgettünk, miközben ezt az időszakot felkészülésnek hívják.

    - Már mondtad, hogy nem volt benned versenyszellem, nem is azért jelentkeztél, de el sem gondolkodtál azon, hogy jó lenne bejutni a döntőbe?!

- Nem! Lehet, hogy furcsának hangzik, de nem. Az exhibicionizmus megvan bennem, az ambíció már kevésbé. Azért nem foglalkoztam a bejutás gondolatával, mert ha magamat részesítetem volna előnyben, azzal kitúrok egy másik embert, ezt pofátlanságnak tartottam volna. Én inkább rábíztam magam a sorsra, hogy azt csináljon velem, amit akar. Persze hogy eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha..., de ennyi...

  - Ha ennyire lazán kezelted ezt a dolgot, akkor nyilván a feszültség is jóval kisebb volt benned, ezért talán nem is okozott akkora katarzist az a pillanat, amikor meghallottad a nevedet mint egy döntős nevét.

- Majdnem leszédültem a színpadról, de nem az örömtől, hanem mert egész nap nem kajáltunk semmit, pisilnem kellett eszméletlenül, olyan álmos voltam, hogy belehaltam, az egésznapi adrenalinszinttől majd megállt a szívem, és igyekeztem egy pontra koncentrálni, de ez is el-elmozdult. Ment az a feszültségkeltő zene, és én csak arra figyeltem, hogy egyáltalában talpon maradjak, majdnem kiszédültem a sorból. Fájt a hasam, görcsöltem, minden bajom volt. Aztán kimondták, és jólesett, persze hogy jólesett, nagyon örültem, de leginkább arra gondoltam, hogy bocsánat, akkor én most kimehetnék a vécére?! Viszont rettentően sajnáltam azokat az embereketm akiknek nem sikerült, mondjuk a Pápai Jocit.

    - Ha eddig nem érdekelt, hogy meddig jutsz el, hogy döntős leszel-e, akkor az, hogy azon belül meddig jutsz, valószínűleg egyáltalában nem foglalkoztat.

-A bejutással máris nyertem. Ez látható az első sorozatból is, hogy minden döntős nyert vele, még te is, aki először estél ki.

    - Igen, ez pont az én példámból lehet tudni... A házban lest gond?!

- Nekem is vannak hülyeségeim, ez pont ma jött elő belőlem, a próbánk alatt elvesztettem a türelmemet. Tegnap buli volt, ma reggel már kezdtem az irodában, rettentően elfáradtam, és mivel én amúgy is elég türelmetlen ember vagyok, csak tudatosan próbálok figyelni erre, ha elfáradok, akkor még inkább kijön belőlem.  A Freedomot próbáltuk, és valaki azt javasolta, hogy ismételjük meg a verzét, mire én eléggé agresszív stílusban szólaltam meg, hogy miért nem tudnak megtanulniplusz egy sort?! Utána mentem oda Levihez, és elnézést kértem tőle, nem is értem, hogy miért pont neki mondtam ezt előzőleg... Ezt csak azért meséltem el, mert én is emberből vagyok, és mint ilyen, konfliktus forrása is lehetek.

   - Amennyiben lehetőséged lesz rá, akkor milyen lemezt szeretnél? Latinos, rockos, punkos lemezt, Balázzsal vagy másokkal?

- Balázzsal, mindenféleképpen vele, és vegyesen, reagge, rock, régi punkosnóta, mind saját lenne, minden, amit valaha játszottam, vagy játszani szeretnék még. A hangulataim különbözőségét szeretném megmutatni velük. Ez még csak az első ötlet, aztán majd meglátjuk.

     - Sok mindenkinél próbálkoztam már, hogy kihúzzak belőlük valamit arra vonatkozóan, hogy mit saccolnak egyrészt magukra, másrészt a többiekre vonatkozóan, hogy ki meddig juthat el...

- Szerintem Caramel fogja megnyerni, és hajrá neki, mert nagyon jó, magammal kapcsolatban nem akarok találgatásokba bocsátkozni, meg aztán nem is érdekel. Tóth Gabi is neki, mármint Caramelnek szurkol.

   - Ha már őt említetted, akkor én roppant ízléstelenül arra kérdezek rá, hogy mi a helyzet Tóth Gabival? Azt hallom, hogy nagyon jó barátok vagytok, ezt pillanat alatt fogja úgy lehozni a sajtó, mintha szerelmesek lennétek egymásba, de legalábbis valami lenne a levegőben.

- Ez a legnagyobb hülyeség, amit valaha hallottam. Először nekem van kedvesem, akit imádok, másodszor Gabi csak tizenhét éves, harmadrészt Gabi az a fajta csaj, akit a második napon agyoncsapnék, ha járnék vele. A barátság nagyon jól működik, de elképzelni sem tudnám, hogy járjunk, attól kész lennék. Még a felkészülés alatt barátkoztunk össze, úgy éreztem, hogy a nővére miatt nagyon nehéz helyzetben van, elég sok lelki terhet kell magára vennie ezzel kapcsolatban, ebben talán tudok segíteni neki. Tizenhét évesen egy ekora teher, az negyon durva.

    - Nagy az érdeklődés a lányok felől irányodban? Nagyobb, mint amekora "előző életedben" volt?

- Ajjaj! Viszont én imádom a barátnőmet, több mint két éve vagyunk együtt, és egy pillanatig nem gondolom, hogy ezen változtatnom kéne. Éppen ezért nem is aggódik a kelleténél jobban, tudja, hogy nagyon szeretem.

   - Térjünk rá végül egy másik témára, egy helyütt már érintettük ezt, a népszerűség, az ismertség kérdése. Szép, szimbolikus pillanatokat éltünk ma át, amikor odajött hozzánk egy kilány, mondván, hogy én voltam a kedvencem a mostaniban pedig te vagy az...

- A kissrácokat nagyon bírom, ők odajönnek mosolyogva, nagyon örülnek, aztán elmennek. Kényelmetlenebbül, vagy valahogy máshogy érzem magam, ha egy felnőtt jön oda hozzám, hogy igyunk meg valamit, vagy beszélgessünk. Még talán el is mennék velük, vagy leülnék dumálni, én nagyon nyitott vagyok, de nincs rá időm. A neten is haragszanak rám soka, mert nem válaszolok minden levélre, de ez lehetetlen, Igyekszem, de egyszerűen fizikai képtelenség... Nagyon elvadult, szélsőséges utcai megnyilatkozásokkal szerencsére még nem találkoztam, nem is szeretnék, én is csak egy srác vagyok a metróból...

Nagyon nagy duma! Ennél jobban nem lehet befejezni. Akivel most beszélgetem, az csak egy srác a metróból...